A baba különös daganattal a nyakán született. Az anyuka fotózta, ahogy rémisztő módon változott, de aztán olyasmi történt, amire nem számított
Hirdetés
Amikor Paige Franks életet adott lányának, Mila-nak, azonnal látta, hogy valami nincs rendben, ugyanis a gyermeke nyakán egy méretes daganat ült. Ami még ennél is rosszabb, a pukli minden egyes nap nagyobbra nőtt, amíg el nem érte egy teniszlabda méretét.
Hirdetés
A 21 éves anyuka tudta, hogy valami nagyon komoly dolog állhat a rendellenesség hátterében és meggyőzte magát róla, hogy kislányának rákja van. Féltette gyermeke életét.
Az orvosok azonban máshogyan vélekedtek. Biztosították Paige-t, hogy amit lát, az nem rákos elváltozás és semmilyen más végstádiumú betegség, sokkal inkább egy “anyajegy”, ami egy hemangióma következtében alakult ki, ami azt jelenti, hogy a kicsi bőre alatt megsokasodtak a vérerek.
A némileg megkönnyebbült anyuka ettől függetlenül továbbra is méregette Mila dudorát. Nagyon óvatos volt és nem igazán akarta engedni másoknak, hogy megfogják a kislányát, félve, hogy a duzzanat egyszer csak kiszakad.
Hirdetés
“Olyan volt, mintha egy másik, kis fej lett volna a nyakán.” – mondta Paige.
Ha beleképzeljük magunkat a helyzetébe, mi sem nyugodtunk volna meg, az orvos szavai ellenére sem, hiszen láttuk volna az újszülött gyermekünk nyakán azt a hatalmas duzzanatot.
Aztán egyszer csak, csodák csodájára, a kinövés kezdett zsugorodni. Amilyen gyorsan növekedett, olyan ütemben kezdett eltűnni. Ma már teljesen elmúlt Mila nyakáról és Paige nem is lehetne ennél boldogabb.
Hirdetés