“A nő maga a totális misztérium!” – 10 idézet Stephen Hawkingtól

Hirdetés

76 éves korában hunyt el Stephen Hawking, a világ egyik vezető elméleti fizikusa, akit úttörő elméletei miatt a világ legokosabb embereként is emlegettek. De nemcsak tudományos kérdésekben formált véleményt, hanem számos más hétköznapi témában is, ezekből idézünk párat:

Az intelligenciáról:
„Azok az emberek, akik az IQ-jukkal kérkednek, vesztesek.”

Az emberi természetről:
„Az élet tragikus lenne, ha nem lenne vicces.”

A szerelemről:
„Ha olyan szerencséd van, hogy rátalálsz a szerelemre, emlékezz rá, mid van, ne hajítsd el!”

Az emberiségről:
„Mi csak egy fejlett majomfajta vagyunk egy hétköznapi csillag egy kisebb bolygóján. De mégis értjük a világegyetemet. Ez tesz bennünket nagyon különlegessé.”

Az egészségről:
„A testi fogyatékos embereknek olyasmikre kell összpontosítani erejüket, amelyek végrehajtását megmaradt képességeik lehetővé teszik, és nem szabad azon keseregniük, hogy mi az, amit nem tudnak megtenni.”

Az eleve elrendeltségről:

„Észrevettem, hogy azok az emberek, akik azt állítják, minden előre elrendeltetett és semmit nem tehetünk, hogy ezen változtassunk, körbenéznek, mielőtt átkelnek az úton.”

A tudományról:
„Fontos, hogy az emberek tisztában legyenek a természettudományok alapvető kérdéseivel, mert csak így hozhatnak megfontolt döntéseket a tudomány és a technika eredményeivel egyre jobban átszőtt világunkban.”

A nőkről:
„A nő maga a teljes rejtély.”

A munkáról:
„Mindig dolgozz! A munka az, amely értelmet és célt ad, nélküle üres lenne az életünk.”

Hirdetés
Csatlakozz új Facebook oldalunkhoz
Előre is köszönjük!