Akkortájt nem csak a falusi, vagy tanyasi gyerekek kutyagoltak a suliba, vagy bárhova – hanem bizony a városiak is. A családoknak nem volt pénze autóra, csak

Hú, de sokat gyalogoltunk gyerekkoromban.
Akkortájt nem csak a falusi, vagy tanyasi gyerekek kutyagoltak a suliba, vagy bárhova – hanem bizony a városiak is.
A családoknak nem volt pénze autóra, csak a vezető beosztásúak tudtak venni, a többieknek maradt a tömegközlekedés, vagy pedig a lábbusz.

Ez utóbbinak persze meg volt az előnye, nem kellett alkalmazkodni senkihez és semmihez. Amikor vége volt a sulinak elindultál, és közben persze lehetett nézelődni, bámészkodni, ha volt pénz – venni egy 50 filléres fagyit…
És beszélgetni a többiekkel, hisz legtöbben csoportosan indultak haza.
Gyalog jártunk a suliba, edzésre, boltba, könyvtárba – mindenhova.
Sőt – ha késésben voltunk, akár futottunk is, úgyhogy nem volt nagy nehézség tesiórán lefutni azt a pár kört, amitől sok mai gyerek már a fulladás szélére kerül.

Táskát közben meg 5-6 kilósat cipeltünk, hisz a felszerelés még nem volt könnyű. Keményfedeles könyv, fa tolltartó, disznóbőr táska, tornacucc, tisztasági felszerelés, tízórai, s ki tudja még mi egyéb…
Falun, tanyán annyi volt a különbség, hogy ott ha akartak sem tudtak volna buszra szállni, sem villamosra – mert persze nem volt.
Mi városon, meg inkább nem akartunk. Főleg, ha naponta adták a jegyre a pénzt, sokkal ésszerűbb volt megtakarítani, és venni belőle nyalókát a sarki trafikban, vagy mentolos szipkát, pár szem Fruttit, esetleg egy fagyit, vagy pezsgőport.
Buli volt.

Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán