Azt azért tudd, hogy nők nélkül, mi férfiak hajléktalanok vagyunk. Ritkán beszélünk erről…

Hirdetés

“Azt azért tudd, hogy nők nélkül, mi férfiak hajléktalanok vagyunk. Ritkán beszélünk erről.
Egy ideje megtanultunk egyedül, nő nélkül élni, de ilyenkor csak lakásunk van, nem otthonunk. Külföldön mindaddig idegennek érezzük magunkat, míg egy nő lelke és teste be nem fogad minket.

Hirdetés

Egy szerelem feledteti veled a hazátlanságot. Amíg tart, nem érzed, hogy idegenben élsz, de még ott is ritkán sikerül olyat megszeretni, aki nem magyar.
Ha már nem bírod a magányt, hazajössz párt keresni.
A földi élet ugyanis a nők birodalma. Ők hozzák le a lelkeket a láthatatlan világból, ők adnak testet nekik, s szülik meg erre a halandó életre. A férfi azért bújik a nőbe, mert otthont keres benne. Nélkületek fázunk. Megszoktuk, de fázunk. A “mi országunk” nem egészen ebből a világból való.
Próbálunk itt gyökeret verni valahogy, meglenni egyedül, álmok és rögeszmék után rohanunk, s mint katonák vagy szerzetesek hozzá tudunk szokni a férfiközösségekhez, de azért ez nem igazi Élet.

Hirdetés

Egy férfiben, ha megszólal a Férfi, vonítani kezd, mint egy elűzött kutya: “Fogadj be! Fogadj be engem magadba, a lelkedbe, a szívedbe, a meleg öledbe, otthonodba! Nélküled idegennek érzem magam itt a földön. Nincs lakcímkártyám, országom, hátországom. Nincs hová hazamenni.”
Szállodákban érezzük ezt az otthontalanságot. Van hol ülni, aludni, enni is – csak nem vagyunk otthon.
Ez nem csupán a szexus hiánya. Ez lelki hiány. Jó lenne valaki. Különben félek, szorongok, fázom. Nem tartozom senkihez és hozzám sem tartozik senki. Anyátlan vagyok nő nélkül. Semmi se köt ide. Elmenni pedig nem merek, nem tudok – mert hová?
Nincs szomorúbb, mint egy magányos öregember, aki jobban egyedül van, mint egy idős asszony.
Ezt azért mondom, hogy tudd, mi lakik egy párkapcsolatra alkalmatlan, önző, magának való férfilélek mélyén.”
(Müller Péter) ❤

Hirdetés