Borzasztó, ami velem és a kisfiammal történt tegnap a Pestről Szolnokra tartó vonaton! Két ittas fiatal ült be mellénk a fülkébe és Ezt tették velünk!
Hirdetés
“Sziasztok! A nagyobb facebook csoportokba már közzétettem, de szeretném ide is beküldeni történetem, hogy jártunk tegnap a kisfiammal a Budapestről – Szolnokra tartó úton.
Hirdetés
Tegnap a 15:15-kor Budapest keletiből Szolnokra tartó vonatra ültem fel a 8 éves kisfiammal, Áronnal. Mentünk meglátogatni anyukámékat. Felszállás után pár perccel találtunk is egy üres kabint, ahova beültünk. Minden rendben is ment, jött a kalauz, jegyeket megnézte utána stb. Körülbelül fél órára rá bejött 2 csapzott fiatalember,(gondolom az egyik állomáson szállhattak fel) nem akarok általánosítani és az örök faji vitába belemenni, de szerintem romák lehettek kinézetük alapján. Tehát beültek, azt se kérdezték, hogy szabad e a hely, hanem fogta magát a két srác és beült az egyik a fiam mellé, a másik meg mellém. Már ekkor bűzlöttek a pia szagtól. Ezután az egyik elővett egy első ránézésre vodkás üveget és elkezdett inni. Majd elkezdett először engem majd a kisfiamat kínálgatni.
Hirdetés
– Mondtam nem kérek, köszönjük. Csak nem értette meg, erőszakoskodott.. – Ekkor már féltem. De mikor vagy harmadjára mondtam neki, akkorra nagy nehezen megértette.. 10 -15 perc csend megint. egymással beszélgettek, nem szóltak hozzánk, csak ittak és bárgyú módon röhögtek. Ekkora nem tudom mi történhetett, gondolom jobban beütött a pia, de elkezdték a kisfiam hátitáskáját nézegetni, majd kicipzározták..!! Ekkora azonnal rájuk üvöltöttem, hogy hogy képzelik!! Erre az egyik hülye gyerek fogta magát és nyakon öntött a piájával majd mondta, hogy hallgassak, vagy olyat tesz, amit megbánok, itt már szinte remegtem az idegtől, de mondtam rendben, ha kimennek a fülkéből akkor nem sikoltok..! Mire ezt kimondtam, már jött is egy pofon a másik “gyerektől”.. Nagyon megijedtem és elkezdtem sikítani, ekkor gondolom már ők is látták, hogy jobb innen menni, vagy féltek, hogy lebuknak nem tudom.. de fogták magukat és kirohantak a kabinból. Már majdnem megérkeztünk Szolnokra. Próbáltam összeszedni magam a kisfiam előtt és lenyugtatni, aki csak nézett a félelemtől könnyes szemekkel maga elé..némán…
Hirdetés
Pár perc és leszállunk- mondtam neki.. Ezután már megérkeztünk az állomásra és gyorsan el is hagytuk a vonatot. Se erőm se idegzetem nem volt a kalauzzal( aki természetesen ezalatt nem jött megnézni a jegyeket, miért is jött volna..) vagy akárkivel beszélni akkor erről, gondolom ez a két senkiházi tizenéves már rég kereket oldott.. (Most gondolom, sokan kérdezik magukban, na de mégis, hogy nézhettek ki? Igazából az a tipikus lázadó 14-15 éves kamaszfiús kinézet, felzselézett fekete haj, piros kockás ing és szakadt farmer.. nem mondom biztosra, hogy romák voltak, de a barna bőrszín alapján én arra tippelnék..)”
Sajnos ilyen világban élünk, ahol az ember már nem tud nyugodtan utazni a gyermekével, mert attól kell rettegjen, hogy mikor éri valami inzultálás! Annyi ilyen kamasszal találkozik az ember, akik semmiféle nevelést nem kapnak otthon! Úgy látszik, már “divat” a gyereket nevelni a szülőnek! Csak sajnos az a baj, hogy az élet, ilyen huligánokat nevel belőlük!
Köszönöm, hogy elolvastátok a történetemet!
Felháborodottan de tisztelettel:
Filó Magdolna
Hirdetés