Az élet igazságai Archive

Latest Posts

Anyám úgy nevelt fel, hogy az életét áldozta értem.

′′ Anyám úgy nevelt fel, hogy az életét áldozta értem. Éhesen feküdt le, csak hogy hagyjon enni. Nem volt pénzünk. 7 napot dolgozott a 7-ből és éjszaka tisztítóként, hogy megvegye az első csizmámat, hogy játékos lehessek, minden sikerem neki van szentelve.

A nő férje idegen babát visz haza. Amikor a felesége ránéz, valami egészen elképzelhetetlen dolgot lát

Ha megtudod, a férfi miért tette… „Majdnem megállt a szívem, amikor meghallottam, amit a férjem mondott. Becsuktam a szemem és felkészültem arra, hogy drasztikusan megváltozik az életünk.” De térjünk csak vissza az elejére… Férjemmel a floridai Pasco városban lévő templom lelkészével

Megdöbbentő, és felháborító dolog derült ki a kemoterápiáról!

A Berekley Intézet orvosi fizika és fiziológia egykori professzora, Dr. Hardin B. Jones szerint a kemoterápia egyáltalán nem hatásos a rákos betegségekkel szemben. Sőt, azt is kijelentette, hogy ez csak egy nagy biznisze az orvostudománynak. Az USA-ban 2010-ben 125 milliárd dollárt

Egy fiú elvitte az apját egy étterembe, hogy élvezze a finom vacsorát. Az apja elég idős volt, és ezért egy kicsit gyenge is. Evés közben…

Egy fiú elvitte az apját egy étterembe, hogy élvezze a finom vacsorát. Az apja elég idős volt, és ezért egy kicsit gyenge is. Evés közben az ingére és a nadrágjára időnként lehullott egy kis étel. A többi vacsorázó undorodva nézte az

A siket vőlegény nem értette, miért nem megy oda hozzá a menyasszonya. Amikor megértette, akkor elsírta magát

Az alábbiakban egy megható, esküvői felvételt láthatunk, ahol a szépséges menyasszony, Elizabeth egy fantasztikusan figyelmes és egyedi ajándékkal készült a vőlegénye, Scott számára! A férfi öt éves volt, amikor az orvosok észrevették, hogy nem hall megfelelően, és mindössze három év leforgása