Az élet igazságai Archive

Latest Posts

SZÍVSZORÍTÓ! A 10 éves kislányt lekapcsolták a gépekről.. Ekkor hirtelen felült, és Ezt mondta szüleinek! ❤ Szavai az egész világot megdöbbentette:

Az orvosok sem értik, hogy itt valójában mi történhetett. Abby Furco 4 éves volt, amikor felfedezték, leukémiás. Az orvosok nem áltatták szüleit, megmondták nekik, nincs okuk reménykedni, a túlélés esélye mindössze 20 százalék. A szülőket lesújtotta a hír. Az elkövetkező 6

Az 5 gyermekes édesanya befogadja haldokló szomszédja 3 gyermekét: pár hónap múlva kopogtatnak az ajtaján

Audrey-nak, egy három gyermekét egyedül nevelő fiatal nőnek kivizsgálásra be kellett feküdnie a kórházba, és erre az időre szomszédját kérte meg, hogy vigyázzon a gyermekeire. Nem tudhatták, hogy ez meddig fog tartani, azonban a kedves nő és férje, Tisha és Kevin

Nem volt nehéz Párizsban egyedül?

– Nem volt nehéz Párizsban egyedül? Meg tudtad értetni magad? – kérdi egy férfi a barátját. – Még a legnehezebb helyzetben is mindent megértettem. Az egyik bárban például csodaszép francia nővel ismerkedtem meg. Üveget rajzoltam, mire ő bólintott, én pedig rendeltem

Az élet szép és bármit is juttat neked a sors

“Az élet szép és bármit is juttat neked a sors, ne felejts el élni! Élni az egyik legritkább dolog a világon, mert az emberek többsége csak létezik.” Marcus Aurelius

Talán úgy kellene élnünk

“Talán úgy kellene élnünk – hiszen ki tudja, meddig élhetünk? – hogy széppé tegyük a magunk, és lehetőleg a mások életét is mindaddig, amíg ez lehetséges.” Lőrinc L. László