Reménytelen szerelem Archive

  Egy kicsit megkoptunk, kicsit megfáradtunk… letettük terheinket, s egymás szemébe mélyen nézve visszaemlékeztünk mindenre, mindenre ami szép volt, aztán továbbindultunk, s könnyes szemmel búcsút intettünk. Az út melyre együtt léptünk elágazott, de nem baj, hisz odáig együtt mentünk, hisz így

Elveszíteni valakit… Régebben mindig úgy gondoltam, hogy bizonyos dolgokat, embereket, csak a halál vehet el tőlem örökre. Pedig sokkal kevésbé drámai módon is elveszíthetünk valakit, ha eljön egy pont, és megszakad valami. És onnantól fogva nem beszélünk vele, nem az ő

Bárcsak visszajönne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném… És elmondanám neki azt, hogy… Mit is?… Amit nem lehet elmondani…

A busz amin ültem egyre távolabb vitt a férfitól, akit annyi ideje szerettem. Azt hittem, ha egyszerűen felszállok, ülök és nem gondolok semmire, egyszerre elmúlik minden amit valaha éreztem. Nos, tévedtem. Az ablaküvegen át bámultam, ahogy minden egyre távolabb kerül tőlem.

Tudod, nem volt olyan pillanat, amikor kevésbé kellettél volna, kevésbé akartalak volna, vagy kevésbé szerettelek volna. Csupán olyan volt, hogy kevésbé mutattam ki.