Hogy lehet, hogy a régiek még idős korukban is jól bírták magukat?

Azt már csak ők tudták, hogy milyen jól bírták magukat.

Arra emlékszem, hogy Nagyi – bár 92 évet ért meg – ránézésre egész jól elvolt. Minden nap felkelés után végigkente magát valami ízületekre való kenceficével, aztán felkelt, imádkozott, megcsinálta a reggelit, adott a kutyának enni, elseperte a ház elejét, aztán bent az udvaron is.
Evett, bevette a gyógyszerét, aztán jött a szokásos menetrend. Sepregetés, portörlés bent, ebéd készítést, ha volt egy kis szennyese azt is kimosta. Így ment egész nap.

Vagyis benne volt, hogy mozogni kell. Mert ha nem, akkor még nehezebb lesz.
Nem arról volt szó, hogy nem fájt semmije, hanem úgy gondolta, sőt tudta, hogyha nem mozog, attól nem kevésbé fognak fájni az ízületei, csontjai, hanem még jobban.
De ott volt egy ismerősöm, egész életében kint a határban, és a kertben dolgozott, meg persze az állatok közt. 86 éves volt, már parkinson-kóros, remegett a keze, a feje – de amúgy jól bírta magát.
Tavasszal, nyáron, ősszel – jó időben – minden nap felült a biciklijére, és elkarikázott imbolyogva, hisz kezében mozgott a kormány, a 8 kilométerre lévő kertjéig, ott elvégzett néhány munkát, kapált, metszett, gallyat gyűjtött, ásott, mikor mit kellett. Beszélgetett kicsit a testvérével – jó kedélyű emberként szeretett viccelődni – aztán mikor már kezdett a Nap lefele szállni felült a biciklijére, és hazatért.
Hányan tennék ezt meg?

Persze mondhatjuk azt, hogy saját tempójukban dolgoztak, hogy egészségesebbeket ettek, hogy nem idegeskedtek, nyugodtak voltak.
Ez mind csak részben igaz.
Hisz lehet, hogy saját tempójukban dolgoztak, de nem volt ünnepnap, és ami munka volt aznapra meg kellett csinálni.
Lehet, hogy csak két órányi, de olyan is volt, amikor reggeltől estig, sőt még éjszaka is dolgozni kellett. Nem volt rendszerben, de előfordult – például bálahordás idején, mikor rakták a kazlat.
Az egészséges étel részint igaz, mivel nem ettek minden nap húst, és azt is legtöbbször baromfit, legalábbis év közben. Télen aztán jött a disznó hús, de csak módjával, hisz be kellett osztani.
Viszont ették a kolbászt, a szalonnát, a hurkát, a tojást. A parasztember azért a zöldségfélékért nem igazán ment. Esténként megitták a maguk kis borát, vagy még kint munka közben elszopogatták.

A nagy nyugalomra meg csak annyit: Megérték a háborút, utána újra kezdtek mindent, aztán jött a Rákosi rendszer,beszolgáltatás a téeszesítés, a forradalom, szóval valóban csupa “nyugalomban” éltek.
Viszont már gyerekkorukban megtanulták, hisz az öregektől állandóan azt hallották: Addig élünk, míg dolgozunk.
Nagyi is azt mondogatta mindig, mikor megkérdezték: hogy bírja magát ilyen jól 90 évesen?
“Hát dolgozni kell. Minden nap tenni kell valamit…. az éltet…”

Fotó: Fortepan.hu/Fortepan