Kislányként 13 évesen esett teherbe 18 éves pasijától, most 21 gyermekük van és boldog házasok

Hirdetés

Ennek a brit házaspárnak tavaly született kislányukkal együtt már 21 gyermekük van és még eszükbe sem jut leállni az utódnemzéssel.

Mivel azonban az édesanya, Sue Radford még csak 43 éves, jogosan merül fel a kérdés, hogy mikor vállalta az elsőt. A válasz nagyon sokaknál kiverte a biztosítékot, ugyanis mindössze 13 éves volt, amikor először teherbe esett, az apa, Noel pedig épphogy csak betöltötte a 18-at -írja a brit Mirror.

Hirdetés

A család egyébként nemrégiben egy saját tévéműsort is kapott, melyből például az is kiderül, hogy a legkisebb baba mindössze 12 perc alatt jött világra. A kommentelőket azonban az a tény akasztotta ki a legjobban, hogy Sue 13 éves kislány volt amikor teherbe esett.

„A gyerekek aranyosak, de nem tudok elmenni a tény mellett, hogy amikor Noel 18 volt, teherbe ejtett egy 13 éves lányt” – írta egyikük.

Hirdetés

Egy másik twitterező keményebben fogalmazott: „Nem értem, mi olyan inspiráló ebben a családban. Teherbe esni 13 évesen egy 18 évestől, aztán folyamatosan szülni tovább nem nagy teljesítmény”. Akadtak azonban olyanok is, akik a védelmükbe vették a családot, és igenis felnéznek rájuk. Nektek mi a véleményetek a történetükről?

Forrás: noizz.hu

Hirdetés