Mi az a nagy szerelem? Valami olyan megmagyarázhatatlan, semmihez sem fogható erő, ami…

Mi az a nagy szerelem? Valami olyan megmagyarázhatatlan, semmihez sem fogható erő, ami más, mint az összes többi szerelmed, mégis mindezek ellenére véget érhet, s te tovább is lépsz, de sosem leszel már az, aki előtte voltál. Viszed magaddal minden lépésedben, csöndes téli estén, hóesésben. Reggelente, mikor belekortyolsz az első adag gőzölgő kávédba, aztán mikor kilépsz az utcára, s megcsap a világ zaja. Mikor a buszon ülsz, és két rohanás között csak bámulod az utca számodra teljesen semmit mondó történéseit …a szívedben Ő akkor is ott van. És igen, veled lesz majd abban a pillanatban is, mikor találkozol egy másik szerelemmel, s te elhatározod végre; neki adsz esélyt, hogy boldoggá tegyen, mert elég volt a magányból! …de Ő, Ő akkor is ott marad benned…mikor vívódsz, kételkedsz, és nem érted a világ gonoszságát, az ítéleteket, mikor pálcát törnek feletted vagy megvetnek. De ott csillog majd akkor is a szemedben, mikor minden rossz véget ér, s te végre megint tiszta szívedből nevethetsz. Ott lesz a mozdulatban, amire ő tanított, a zenében, amit mindketten szerettetek. Letelepszik melléd a fotelba, mikor kicsit minden zavarossá válik benned, s te épp azon vagy, hogy gyorsan kibogozd lelked kusza szálait – a legnagyobb káoszban is, Ő megmarad neked! Mert Ő volt az, aki mellett felnőttél, aki mellett igaz Nővé lettél! Aki féltékeny sakállá tett, aztán egyetlen csókjával megszelídített, aki hatni tudott rád! Istenem, ő volt az, aki mellett megtanultál élni, s akiből annak idején erőt merítettél, ahhoz hogy rá merj végre lépni az útra, ami az álmaidhoz vezet! Az élet kegyetlensége csupán, hogy a Te utad immár nem az övé mellett fut tovább, de te mégsem bánsz semmit! Azt sem hogy szeretted- Istenem, de mennyire nagyon szeretted – és azt sem, hogy bár már nem a tiéd, ő mégis ott maradt benned… egyszerűen csak szelíden s csendben figyelsz rá, hogy léte titok maradjon a világnak, s megnyugvás legyen NEKED! – Németi Hajnalka