Mit keres a 40 feletti férfi a harmincas nő mellett?

Hirdetés


A Hátsó ablak c. film (1954) egyik jelenete, amiben a 25 éves Grace Kelly szerelmesen csókolja a 46 éves James Stewart-ot. A filmbéli világi tehetős nő szeretne a napi bevételeiből élő fotós férfi felesége lenni. A férfi személyisége hatott rá.

Ennek a bejegyzésnek eredetileg más lett volna a címe (A fiatal nő), de augusztus 10-én egy barátom felhívta erre a cikkre a figyelmemet. (Kedves negyvenes férfitárs, vegyél mély levegőt, azután olvasd el!) Az eredeti poszt már hónapok óta félkész állapotban várakozott, a hivatkozott írás megjelenése azonban nagy lendületet adott a posztom befejezéséhez.

Szinkronizáltam a poszt címét a hivatkozott cikk címével, nem teljesen jól, hiszen pasi helyett nőt írtam, nem csajt, mivel igyekszem tisztelni a nőket.

A cikk írója, Lili, kiemelt egyfajta élethelyzetet, és meglehetősen általánosan tálalta. Ebből a cikkből olyasmi jött le, hogy a negyvenes egyedülálló nők kiegyensúlyozottak, jól vannak érzelmileg, erőnlétileg, karbantartják magukat, jól néznek ki, dolgoznak (sikeresek), egyedül nevelik gyermekeiket, azután összejönnek náluk tíz évvel fiatalabb férfivel, mert ők, a harmincas férfiak a férfiak. A negyvenes férfiak pedig pocakosak, rosszak, nem férfiak.

Ez így röhej, és siralmas – vagy én járok mindig rossz helyen. Az általam ismert negyvenes nők úgy öt-tíz százaléka felel meg a fenti jellemzésnek, bár egyikük sem él harmincas férfival. Lili merítése olyan, az enyém ilyen.

Hirdetés


Ezek a negyvenes hölgyek nagyon jól tudnak kinézni – egy-négy órás készülődés után. Charlie megénekelte már régen, hogy csak az a szép, aki reggel is szép, még ha össze is gyűrte az ágy. Képzeljük el, ha Lili által említett negyvenes férfiak is egy-négy órát készülnének, rendes ruhát vennének magukra stb.

Lehet, hogy a férfiak őszintébbek, jobban vállalják magukat, még ha ez nem is feltétlenül tudatos, hanem csak a nemtörődömség, lustaság van a hátterében? Rosszabb ez annál a negyvenes nőnél, aki a találka/munka/színház/party előtt egy-négy órát hajat fest, sminkeli magát, szoliba megy és gyakorolja a pózokat, amikben legkevésbé látszik a hasa a hasleszorító öv alatt?

Kevés a valóban jól kinéző negyvenes, ötvenes nő, ezen a csoporton belül még kevesebb, aki érzelmileg is rendben van, nem csak a maga bajairól beszél és azokban vergődik reménytelenül.

Lili cikke mellett a húszas, harmincas hölgyek (elnézést, hogy nem a csajok szót használtam!) nem találnak maguk mellé korban illő férfit, és olyasmikről beszélnek, hogy a harmincas FÉRFIAK egy része mennyire önállótlan, nem férfias, céltalanul élő, határozatlan, gyermekes, nyifinyafi. Állítólag a harmincas férfiak negyven százaléka még a szüleinél lakik.

Lili által  jegyzett negyvenes hölgyek felvállalnak olyan férfiakat, akik valószínűleg éppen ennek a csoportnak a tagjai. Plusz tíz évével a nő pótanyaként tud működni. Mindenki jól jár: a negyvenes nő bizonyosságot kap arról, hogy jó nő, hiszen még egy izmos, jóképű (metroszexuális üresfejű?) gyermektelen fiú is hajlandó vele élni, váóóó! A férfinak is jó, kap egy életerős, bár már alkonyati korban lévő nőt, akitől minden értelemben sokat tud tanulni. A nőnek lehet lakása, vannak ill. lehetnek gyermekei, nem fogja ezekkel “nyaggatni a fiút”; a fiú élhet békében, nem kell szembesülnie a családalapítás nyűgjeivel, grat neki! A nő túllép azon, hogy a fiú sohasem fogja bevállalni a legnagyobb felvállalást, a házasságot vele.

Megjelenhetnek mosolygósan, egymás kezét fogva szerelmesen a társaságban. A nő barátnői között mindenképpen, a fiú baráti körében az idővel egyre kínosabban a fiú szemszögéből. Mert bizony a fiú látni fogja évek alatt, ahogyan a negyvenes nő szép lassan elvirágzik, egyre több baja lesz, és ahogyan öregszik, egyre lassabban tudja ezt elfogadni a nő, szóval egyre nehezebb lesz mellette. Közben a fiú barátai náluk 5-10 évvel fiatalabb, azaz 25 éves lányokkal randiznak azután házasodnak, gyermekeik születnek. Úgyhogy a kedves negyvenesből lassan ötvenessé vált hölgy szép lassan dobva lesz, az utódja pedig a lánya lehetne, bummm. Azon már csak mosolygunk, hogy a harmincas fiú közben negyvenes férfi lett, épp az, akiről ez a poszt szól, aki keresi a tíz évvel fiatalabb nőt, mert…

A nők nagy része furcsának tartja, ha az újrakezdő negyvenes, sőt ötvenes férfi egy nála jóval fiatalabb hölgynek kezd udvarolni. Nem értik az okát, nyilván csak annyit gondolnak az egészről, hogy a fiatalabb nő jobban néz ki.

Így van, ez is nagyon fontos szempont. Jó kötésű frissebb test, szebb bőr, kevesebb szarkaláb, jó esetben nincs viszér, aranyér, narancsbőr, császármetszés utáni heg, kisebb a toka, kevésbé lóg a has és a mell és a fenék sem petyhüdt annyira, nyilván ezek erősen személyfüggők. Ahogyan pedig a férj mellett telnek az évei a hölgynek és megjelennek a szarkalábak, lesz pocak, meg szülés utáni ez-az, akkor ezek már a férfié is lesznek, mert egy közös történetben jelentek meg, és így ez már sokkal könnyebben elfogadható – kezelhető lelkileg egy férfinak.

Egy szép, helyes nő azért jó, mert amikor SÁRKÁNY, akkor is szép, és amikor a férfinak pillanatnyilag nincs semmi indoka arra, hogy miért szeresse a nőt, akkor ezek legalább átsegítik a holtponton, és amikor épp kiabál és hisztizik az éppen elviselhetetlen tüzet okádó sárkány, akkor is lehet mosolyogva nézegetni, hogy oké oké, most épp hülye a kedves, de milyen szép, takaros, mindjárt megnyugszik, megölelem.

A férfilét egyik legszebb adottsága, hogy a férfi akár 50 évesen is képes a teremtésre. Amikor egy érett korú férfi egy nála 10-15 évvel fiatalabb hölgyet választ, akkor az a kapcsolat igazi családi történet is lehet, saját közös gyermekekkel.

Hirdetés


Egy negyvenes férfi, akinek amúgy már nagy gyermekei lehetnek, “futhat még egy kört”, csak már sokkal érettebben szellemiekben, tapasztalatokban és jó esetben egzisztenciálisan is. A férfiak szeretik az érett, teljes dolgokat, az igazi férfi a cselekvésről, az alkotásról szól, és van-e annál nemesebb feladat, mint családot alapítani, családfőnek, apának lenni, a szeretett feleséget és a gyermekeket biztonságban védelmezni, törődni velük, keretet adni az életüknek? Mindehhez a nő részéről biológiai alapok kellenek, ami úgy 40+ évesen szép lassan véget ér náluk. Kevés szebb van annál, amikor a férfi este lefekvés előtt ellenőrzi, hogy be van-e zárva az ajtó, az ágya felé tartva hallja a szuszogó gyermekeit, majd az ágyba bújva láthatja a nyugodt álmát alvó, boldog, szerető feleségét.

Egy másik ok amiért a férfiak a fiatalabb nőket keresik: ha egy férfi el tud mondani értelmesen pár mondatot, aminek tartalma is van, ráadásul láthatóan törődik a külsejével is, akkor a maga korosztályában (saját kora +/- 7 év) nyert ügye van. Ám egy férfi szempontjából ez nem kihívás, ez a baj ezzel!

Egy férfi szempontjából az a kihívás, ha egy magánál 10, 15, de akár 20 évvel fiatalabb nőt tud meghódítani. Érdekes tapasztalat, hogy +10 évvel idősebb, jól kinéző, egyedülálló ötvenes, érzelmileg-szellemileg összerakott hölgyek is kihívást jelentenek, bár náluk inkább a bizalmatlanság lehet a háttérben, amin a férfinak át kell jutnia.

Persze egy felelősen gondolkodó férfiban felmerül, hogy meg tudja-e tartani maga mellett a szeretett, 10-20 évvel fiatalabb hölgyet? Házasságban (!), családban gyerekekkel, figyelemmel, törődéssel körülvéve a hölgyet azt hiszem igen. A lényeg a tartalmas, közös és egyéni célokat tartalmazó élet, amiben a felek társai egymásnak.

Azok a férfitársak, akik inkább csak élvezeti cikként kezelik a fiatalabb hölgyet, ők nem foglalkoznak ilyen kérdéssekkel. Férfiszemmel ott inkább az számít, hogy élt a hölggyel 4-5 évet, a nő végül elhagyta, neki, a férfinak viszont volt pár jó éve, a nővel szemben pedig nincs lelkiismeret furdalása, mert a nő egy új kapcsolatban egy vele majdnem egyidős férfival tud majd családot alapítani.

Egy következő indok a fiatal nő mellett: negyvenesek közötti új kapcsolatban felmerül az a kérdés, hogy mit keresünk mi egymás mellett? Vannak már gyermekeink másik kapcsolatból, a nőnek kockázatos lenne közös gyermeket vállalni, nem beszélve, hogy fel is kell nevelni azt a gyermeket. A férfiban felmerül: mi a fenét kezdjek én egy negyvenes nővel, meg a nő történetével és hátizsákjával? (Nem a zoknimosó-, ebéd- és vacsorafőző, szolgafeleséget kereső férfiakról írok, ők nem olvasói a blognak.) Szép gondolat, hogy negyvenes éveinkig az életünk a kiteljesedésről, utána pedig a beteljesedésről szól, de mégis csak jobb olyan hölggyel élni, olyan mellett beteljesülni, aki mellett perspektívák vannak, a legnagyobbak, legszebbek. Egy önmagával nem törődő, sérült, panaszkodó, leépülő negyvenes nő, aki nem volt a férfi addigi élettörténetének a része, nos, az a nő sajnos… unalmassá válik!

Hirdetés


Egy 10-15 évvel fiatalabb, érzéki-értelmes nő nagyon izgalmas kihívás, és jó értelemben vett kaland egy becsületes újrázó férfinak. Részese lehet a hölgy formálásának még, élettörténetének legmeghatározóbb szereplőjévé válhat a férfi, mert a férje és gyermekeinek apja lehet. Nem rossz az, ha az élet nagy kérdéseiről lehet beszélgetni egy intelligens és bölcs férfival, akivel ráadásul az ágyban is jól működik minden, leginkább a gyengédség és a figyelem. A fiatal nők még nagyon keresik a válaszokat (azt hiszik, hogy mindenre van válasz), egy érett, gondolkodó, érző férfi pedig jó társ a válaszok megtalálásában. A nő simán harmóniában érezheti magát.

Az ismeretségi körömben egy hölgy van, aki 25 évesen ment feleségül az akkor 51 éves férfihez. A férfi 74 éves korában meghalt, született két gyermek a házasságból, a hölgy pedig ötvenes éveiben járva is arról beszél, hogy mennyire jó volt ez a házasság. A huszonéves gyermekei mellett magánál kicsivel idősebb férfival alakul új kapcsolata.

A címre válaszolva: a komoly, becsületes igazi férfi új történetet szeretne írni a nála fiatalabb hölggyel, család formájában. A neten sok olyan kép van, amin idősebb férfi házasodik fiatal nővel, ennek fordítottja sokkal ritkább. Azoknak a hölgyeknek, akik most negyvenes bombázók, és éppen egy harmincas “jó pasival” élnek, nagy az esélyük arra, hogy pár év múlva, már eldobva, egy náluk 5-10 évvel idősebb úr lesz a társuk, merthogy az a férfi is valószínűleg fiatalabb hölgyet keres.

Negyvenes, ötvenes újrakezdő uraim! Bátran a fiatalabb hölgyekkel is, írjatok családtörténetet, nagyon szeressétek a megtalált hölgyet, nagy-nagy kihívás ő, de figyeljetek rá, törődjetek vele, ő legyen a legelső mindenki és minden más előtt, ne pedig a gyerekeid, a volt feleséged, a munkahelyed, hanem ő!

Forrás: http://aferfiakvedelmeben.blog.hu/2015/08/10/fiatal_no

Hirdetés
Csatlakozz új Facebook oldalunkhoz
Előre is köszönjük!