Nagy Feró-Dsida Jenő: Psalmus hungaricus

Hirdetés

Hirdetés

Vagy félezernyi dalt megírtam
S e szót: magyar még le nem írtam
Csábított minden idegen bozót
Minden szerelmet bújtató liget…

Óh, míly hályog borult szememre
Hogy meg nem láttalak?
Te elhagyott, te bús, kopár sziget
Magyar sziget!

Nagy és sötét átkot mondok magamra
Verset, mely nem zenél, csak felhörög:

Refr:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek
Ha Téged elfelejtelek
Nyelvemen izzó vasszeget üssenek át
Mikor nem Téged emleget
Hunyjon ki két szemem világa
Ha nem Rád tekint
Népem, Te drága!

Mit bánom én a történelmet
Hogy egykoron mi volt?
Lehetsz-e bölcs, lehetsz-e költő
Mikor anyád sikolt?

Fáj a földnek és fáj a napnak
S a mindenségnek fájdalom
De aki nem volt még magyar
Nem tudja, mi a fájdalom!

Nincs más testvérem, csak magyar /Dalolj velem örökre, és zúgva és
Csak tőle kérek kenyeret /dörögve tízmillió, százmillió torok
S csak Ő, kivel a kenyeret megosztom
Nagy és sötét átkot mondok
Eget-nyitó, poklot-nyitó átkot/Dalolj velem örökre, és zúgva és
Hogy zúgjon mint a szél /dörögve tízmillió, százmillió torok
Babylon vizeinél!

Hirdetés
Csatlakozz új Facebook oldalunkhoz
Előre is köszönjük!