Nem a sorsban hiszek, hanem magamban, és abban, hogy ember vagyok, mint ahogy mások is

Nem a sorsban hiszek, hanem magamban, és abban, hogy ember vagyok, mint ahogy mások is. Ha mindig hagynám, hogy mindenki azt tegyen velem, amit csak akar, még akkor is, ha az a tett az elveimmel ellentétes, akkor nem ember lennék, hanem lábtörlő. Ember vagyok, aki agyat is kapott, azért, hogy gondolkodjak. De nem csak az engem ért sérelmeken, hanem azon is, hogy mit érezhet a másik, amikor én hibázom. Mindenki hibázik ám. Ehhez pedig nem kell nagy ördöngösség. Csak föl kellene idézni, hogy amikor velünk szemben követtek el hasonló gaz tettet, akkor mi magunk mit is éreztünk. És abban is hiszek, hogy a szánk igenis azért van, hogy elmondjuk, amit gondolunk. Még akkor is, ha az a másiknak nem tetszik. Persze nem mindegy hogyan tesszük mindezt. Szerintem mindig a pillanatnyi érzéseink vezérelnek ebben. Ezen is lehet csiszolni, alakítani, hogyha fölhívják a figyelmünket, hogy túllőttünk a célon.