Óvodába ment kislányáért egy lőrinci anyuka, a gyerek szembejött vele az utcán

Hirdetés

Kedden délben kisétált az óvoda kapuján egy hároméves kislány Lőrinciben. A gyerek nem jutott messze, körülbelül 150 méterre az intézménytől az édesanyja megtalálta az addigra már zokogó kislányt, írja a Blikk.

Hirdetés

A lap szerint a család nem érti, hogyan tudott úgy kijönni gyermekük az óvodából, hogy az egyetlen pedagógusnak sem tűnt fel.

Még mindig a történtek hatása alatt vagyok. Nagyon szeretjük ezt az óvodát, eddig semmi gondunk nem volt vele. Most azonban jobb, ha Csenge pár napig nem megy, hogy helyreálljon a lelki békéje. Felzaklat, ha vissza kell idéznem a keddi napot, de csak azért megteszem, hogy más gyerekével ez soha ne történhessen meg

– mesélte a lány apja.

Hirdetés

Felesége ebéd után ment Csengéért, és iszonyatosan megdöbbent, amikor nem messze az óvodától jött szemben vele a kislány, kisírt szemmel. Azonnal felkapta, ölelte, próbálta megnyugtatni. Nehéz volt, mert nagyon félt, előtte soha nem volt még egyedül az utcán. A kislányom azt mondta, az anyukáját indult el megkeresni. A feleségem azonnal berohant a gyerekkel együtt az óvodába, és próbálta megtudni, hogy ez hogy történhetett

– tette hozzá.

Hirdetés

Elmondta, nem akarnak semmi rosszat az óvodának, de foglalkozni kell azzal, ami történt, hiszen az ember azzal a tudattal megy el dolgozni, hogy az óvodában a legnagyobb biztonságban van a gyereke.

Az óvoda intézményvezetője közölte, nagyon bántja őket, ami történt, és azonnal intézkedtek, hogy az eddiginél is nagyobb biztonságban legyenek a kisgyerekek.

Fotó: illustráció

Hirdetés